2014. március 24., hétfő

6.rész Az első csók

Sziasztok! Itt is van a következő rész ahogy ígértem! Remélem tetszeni fog! Nagyon, nagyon szépen kérlek titeket hogy ne csak olvassátok, hanem írjatok megjegyzéseket, mert kíváncsi vagyok hogy mi a véleményetek! A kövi részt nem tudom kb. mikor hozom, remélem hamar sikerül! Nem is húzom az időt, jó olvasást mindenkinek!!! :)



Reggel korán felébredtem, majd ránéztem Olivérre aki még aludt. Olyan volt mint egy angyal, hallani lehetett ahogy horkol, de engem nem zavart. Közelebb bújtam hozzá, mire ő felébredt, beletúrt a hajamba és megpuszilta a homlokom.
- Jó reggelt Édes!- ~most komolyan azt mondta, hogy "Édes", ezt el sem hiszem~
- Jó reggelt... Uram!- mondtam nevetve
- Ó, szóval így állunk,... Hölgyem!- mondta mosolyogva, majd hozzámvágott egy párnát. Én is gyorsan előkaptam egyet majd folytattam a játékot. Annyira nevettünk hogy a szőke hercegem leesett az ágyról. Ő úgy csinált mintha sírna erre én odaültem mellé és megsimogattam a hátát. Hirtelen felkapott az ölébe és elkezdett forogni, majd mikor már végleg elszédültünk, ráestünk az ágyra. Ott még percekig nevettünk egymáson majd történt valami amire nem számítottam. Megéreztem a  lehelletét a nyakamon, éreztem hogy egyre közelebb jön hozzám, mire én megfordultam arcunk egyre közelebb volt egymáshoz majd végül az ajkunk is találkozott. Először még óvatos volt, de mikor látta hogy nekem is tetszik a dolog, hevesen elkezdett csókolni. Az ami akkor történt az valami hihetetlen volt, forró csókja lebénította testemet, és hirtelen teljesen biztonságban éreztem magam mellette. Élvezetes tevékenységünket egy kopogás zavarta meg. Gyorsan összeszedtük magunkat majd Ő (Olivér) rekedtes hangon megszólalt:
- Gyere!
Bence lépett be az ajtón.
- Jó reggelt! Mit kértek reggelire?
- Csá! Amit a többiek!- mondta Oli
- Oké! Akkor gyertek mert mindjárt kész!- majd kiment az ajtón. Kicsit kínos volt mikor megint
kettesben voltunk a szobában, majd végre megtörte a csendet.
- Jól csókolsz Baby!- jótt a macsós duma
- Köszi! Te sem vagy rossz!
Felöltöztünk majd kimentünk a többiekhez akik már ettek.
- Sziasztok!- mondtam majd leültem Dalma mellé
- Sziasztok! Hogy aludtatok?- kérdezte Ya Ou
- Jól, és ti?
- Mi is!- mondta Dalma
Benny főzte a reggelit, nagyon finom volt. Tükörtojás egy kis kolbásszal. Reggeli után kicsit még beszélgettünk néhány dolgról majd megszólalt a telefonom:
- Szia! Kb. Mikor érsz haza?- anya küldte
- Mikor mennyek?
- Minél hamarabb, kéne egy kis segítség itthon!
- Oké. Akkor megyek!
Mivel már Dalmának is mennie kellett elköszöntünk a fiúktól majd elindultunk hazafelé. Útközben mindent megbeszéltünk. Az is kiderült hogy Ya Ou este megkérdezte Dalmát, hogy van-e barátjá, és hogy neki pedig nincsen barátnője. Elköszöntem Dalmától majd mikor én is hazaértem anya rögtön végigkérdezett mindenről.
- Na és milyen volt?- kérdezte
- Jó... miért?
- Ja csak kérdeztem? Ki teszik neked?- kérdezte mire én alig bírtam levegő után kapkodni
- Valaki!
- Tami most komolyan!- mondta
- Na jó ...Olivér!
- Értem! És neki tetszel?- nem szeretek ilyenekről beszélni előtte, akivel az ilyeneket meg szoktam osztani az Dalma
- Hát nem tudom! De nekem úgy tűnik, hogy igen!- na ezt nem kellett volna mondanom mert ez lesz a vége
- És honnan gondolod hogy igen?
- Csak úgy tudom és kész! Nem válthatnánk témát?- már egy kicsit ideges voltam
Miután befejeztem a házimunkát, felmentem a szobámba majd ránéztem a telefonomra és láttam hogy kaptam egy SMSt Olitól.
- Szia Baby! Arra gondoltam, hogy holnap elmehetnénk együtt fagyizni! Ha te is benne vagy! O
- Szia! Benne vagyok! És mikor? T
- Délután 3 óra? O
- Oké! Akkor ott talizunk! T
- Oké! Szia! <3 O
- Szia! <3 T
Hihetlenül boldog voltam akkor, kedvem lett volna körbeugrálni a szobát. A nap további részében olvastam, TVt néztem...Szóval nem sok minden történt. Este egyszerűen nem bírtam elaludni, folyamatosan csak a másnapra tudtam gondolni, de végül mégis sikérült elaludni. Reggel korán felkeltem, felöltöztem majd bepakoltam a táskámba. Farmernadrágot vettem fel egy "OMG!" feliratú lila pólóval. (OMG: oh my God) felvettem egy Nike tornacipőt és kiegészítőnek egy fekete, lila karkötőt.
A sulit nagyon nehezen bírtam ki, végig Olivér járt a fejemben. Mikor végre az utolsó óráról is kicsengettek, elköszöntem Dalmától majd gyorsan haza mentem letenni a táskámat és megigazítani hajamat (szóval rendbe raktam magam) és már indultam is a fagyizó felé. Az utca sarkán láttam, hogy Olivér már ott áll az ajtó előtt, nekidőlve a falnak. Mikor meglátott odafutott hozzám, megölelt majd éreztem hogy felemel. Sokáig öleltük egymást majd bementünk KÉZENFOGVA a fagyizóba...

3 megjegyzés: