
Reggel a szokásos ébresztőmre, a Létezemre keltem, amit négy gyönyörű hangú srác énekelt, a Bytheway. Kimásztam az ágyamból és a fürdőszobába csoszogtam. Ja, amúgy a nevem Tamara (becenév: Tami).20 éves vagyok, egyetemista. Na szóval a 15 perces "tollászkodás" után kimentem a konyhába, ahol anyukám fogadott. Reggeli közben végigkérdezte, hogy biztosan kész van-e minden házim. Reggeli után kisöcsémmel, Danival együtt beszáltunk anyukám kocsijába ás már indultunk is a suliba. Engem kitettek az egyetemnél majd mentek tovább. Elköszöntem tőlük és már rohantam is be a kapun. Bent a legjobb barátnőm, Dalma fogadott. Beültünk a padba és beszélgettünk a hétvégéről, mivel a Bytheway Budapesten fog koncertezni. (Én is Budapesti vagyok)
-Annyira várom a szombatot, amikor ilyen izgatott vagyok nem tudok az órákon figyelni.-mondta
-Én sem!-mondtam izgatottan
-Te mit veszel fel?-kérdeztem de a válasza nekem kicsit egyértelmű volt.
-Szerinted?- kérdezte tőlem grimaszolva
-Jó,jó. Szóval akkor mind a ketten a Bythewayes pólónkat vesszük föl.
Így beszélgettünk méd vagy 10 percig amikor végül becsengettek. A 6. óra után boldogan pakoltunk össze. Nehéz táskákkal röhantunk ki a suliból. Elbúcsúztunk egymástól és hazamentünk. Otthon tanulás közben másra sem tudtam gondolni csak a másnapi koncertre. Izgatottan feküdtem le aludni de a nagy izgalomtól az is nehezen ment: Reggel kómásan keltem mégis belül teljesen pörögtem. Izgalmas nap áll előttünk...
Remélem tetszett bár egy kicsit rövid lett, de ígérem egyre hosszabbak lesznek a részek. A következő rész akkor hozom ha látom hogy van érdeklődő. Majd jelentkezem, sziasztok!!! :)
Jól van Tami!!!! <3 Legközelebb HELYESÍRÁS!!!!!!!! Az én blogom is készül!!!! Írd be:
VálaszTörlésithinkiminlovebytheway.blogspot.com
Ha láttad vélemény!!! :)
Köszi! Tudom, tudom a helyesírás! :)
VálaszTörlésAmúgy nem tudom megnézni, mert ha beírom azt írja hogy nincs ijen. De biztos nagyon király! <3