2014. április 29., kedd

11.rész Szent a béke?


Sziasztok! Először is elnézést kérek, hogy kicsit késtem a résszel, de meg mondom őszintén nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan összejön a 3 komi és még nem voltam teljesen kész a kövi résszel. De viszont ennek nagyon örülök, hogy hamar összejött a 3 komi és ráadásul azt túl is léptük. A rész nem lett a leghosszabb, de remélem azért tetszeni fog! Jó olvasást!!! :)

~Tami szemszöge~

Egész nap csak sírtam. Egyszerűen nem bírtam feldolgozni a történteket, nagyon mérges voltam. Másnap Olivér hívott, de én kinyomtam, úgy éreztem, hogy ezek után már nincs miről beszélnünk, kész szakítottunk. Gondoltam már soha többé nem leszünk együtt. Kis idő múlva üzenetet kaptam tőle, hogy nagyon sajnálja és szeretné, ha megbeszélnénk ezt a dolgot. Felkaptam a hangulatomhoz illő sötét árnyalatú ruha szettet és el is indultam. Nem tudom, hogy hogy tért hirtelen észhez Olivér, de gondoltam az is majd kiderül. Mikor már a bejárati ajtó előtt álltam, nagy levegőt vettem majd halkan bekopogtam.
- Szia, annyira örülök, hogy eljöttél!- ugrott a nyakamba Olivér.- Gyere!
Beráncigált a nappaliba, majd a kanapéra ültetett.
- Tami én nagyon sajnálom, hogy nem hittem neked, de már Dalma mindent tisztázott. Remélem nem haragszol?
- Olivér ne te kérj tőlem bocsánatot, miattam történt ez az egész! Te bocsáss meg nekem!
- Ki ez a Bálint?
- Az edzőstársam és az...ex barátom!- mondtam egy kicsit halkabban a végét.
- Az exed?!?!?!!!!- kérdezte felemelve a hangját.
- Igen, de már rég nincs semmi köztünk, annak a kapcsolatnak rég vége van.
- Ez biztos?
- Teljesen biztos! Bálintot lassan 6 éve ismerem, csak egy régi jó barátom.
- Na jó! Hiszek neked! Akkor... lennél... ÚJRA a barátnőm?
- Igen!- borultam könnyeimmel küszködve a nyakába.
Elővette a gitárját és elkezdett játszani egy dalt. Mivel az összes számukat kívülről fújom, ezért
tudtam, hogy ez egy új dal. Mikor az utolsó gyönyörű hangot is elénekelte, közelebb hajolt hozzám és a fülembe súgta:
- I love you!- mondta mivel ez volt a dalnak az utolsó mondata. A meghatottságomtól alig bírtam megszólalni, de végül sikerült néhány szót kinyögnöm:
- Hát...ez gyönyörű volt!
- Köszi, ...neked írtam!- mondta kipirulva
- Nekem?
- Igen, ezt még akkor írtam amikor megismerkedtünk.
- Nekem még sose írt senki se dalt, köszönöm!
- Ajánlom is, hogy ne irogasson neked más fiú, mert nem lesz jó vége!- fenyegetőzött Oli a kezeivel hadonászva, mire én elkezdtem nevetni.
- Mi olyan vicces?
- Bocsi, de ilyenkor olyan aranyos vagy, hogy nem bírtam megálni!- mondtam még mindig röhögve.
- Ó szóval így állunk?- kérdezte majd elkezdett csiklandozni. Én persze elkezdtem sikitozni, mint egy idióta, de őt ez nem zavarta, inkább folytatta a "kínzásomat". Kb. 5 perc csikizés után ő következett. Ő szerencsére nem sikítozott, de könnyesre röhögtük magunkat mind a ketten. Egyszer csak magához húzott, egy tincset a hajamból a fülem mögé simított, majd szenvedélyesen megcsókolt. Ennél a pillanatnál éreztem, hogy ő újra az enyém és hogy senki sem szakíthat minket el egymástól. Nagyon sok hülyeséget csináltunk még, majd hulla fáradtan lefeküdtünk aludni.

~Dalma szemszöge~
Mikor meghallottam, hogy mi történt, egyszerűen nem hittem a fülemnek. Mivel egy ideig én is ott voltam Tamiékkal tudtam, hogy itt valami félreértés történhetett. Olivér elhívta Tamit hogy bocsánatot tudjon kérni, remélem együtt maradnak.

~ Tami szemszöge~
Reggel nagy örömömre Oli mellett ébredtem. Mivel ő még aludt ezért néztem, ahogy alszik. Egy idő után láttam, hogy kinyitja a szemét.
- Jó reggel Oli úr! Hogy aludt az éjjel?
- Nagyon jól! Köszönöm hölgyem! Mikor eszünk?
- Mindjárt, én még aludni akarok!
- Jó, de én felöltözök!
Pár perc alatt el is készült és én még mindig az ágyban lustálkodtam. Olivér végül rávett, hogy öltözzek fel, de kimenni a szobából már nem voltam hajlandó. Ruhába visszaugrottam az ágyba. Szőke hercegem nem tehetett mást, ölbe vitt ki a konyhába.
- Sziasztok! Látom gyorsan kibékültetek!- köszöntött minket Sziki.
- Aha.- Oli csak ennyit mondtott, majd még mindig az ölében tartva megcsókolt.
- Na most hogy már ti is kibékültetek arra gondoltunk, hogy elmehetnénk együtt egy étterembe. És jönne Szonja is és Zsófi is.
- Ők a barátnőitek?- kérdeztem kíváncsiskodva.
- Igen. Gondoltuk jó lenne, ha megismerkednétek.- mondta Benny
- Juj, de jó, és mikor?
- Déleután?- adta ki az ötletet Oli
- Nekem jó!- mondtam
- Nekem is!
- Nekem is!
Mikor Dalmáék kijöttek a szobájukból, őket is megkérdeztük és nekik is jó volt a délutáni időpont. Kis idő múlva el is indultunk.

A kövi rész 4 komi és 50 megtekintés után hozom! :)


7 megjegyzés:

  1. Grat!!!! Tami, nagyon ûgyii vagy!!!!!!!!!!!!!! Kíváncsi vagyok, milyen izgi részeket tervezel még?!

    VálaszTörlés
  2. Gyóó, Tami! Ez tök jó! :)
    (R. Lala)

    VálaszTörlés
  3. Oksa, ha összegyűlik az 50 megtekintés rögtön hozom!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó! _Mikor hozod a kövit, már nagyon várom!!!!!! <3

    VálaszTörlés